Dr. Bölcskei Molnár Edit: „A nagy egész és a részletekbe menő diagnózis ugyanolyan fontos nekem”

Mesélnél nekünk arról, hogy hogy lettél állatorvos?

Mindig is nagyon szerettem az állatokat, gyerekként sokféle (marha, sertés, kecske, kacsa, pulyka, gyöngytyúk, házityúk, galamb) gazdasági haszonállat volt körülöttem, ugyanakkor a szüleim kuvaszokat is tenyésztettek. Neveltem fel elárvult, az erdőn talált kisállatokat is, például mogyorós pelét.



Mindemellett szenvedélyesen érdekelt a környezetvédelem, főként a természetes vizeink tisztasága és védelme. Nagyon fontos volt – és most is az – számomra, hogy emberként milyen felelősek vagyunk a körülöttünk levő világért, azért a világért, amiben benne élünk, aminek a részei vagyunk, és amire a tevékenységünkkel óriási hatással vagyunk.


Ezért ezen a két irányon gondolkoztam gimnazistaként. A tanárom nem támogatta, hogy nőként állatorvos legyek, így a biológus szakra felvételiztem, sikerrel. A vizek védelme kapcsán leginkább a szennyvíz kérdéssel-kezeléssel szerettem volna foglalkozni.


De sajnos abban az időben még nagyon gyerekcipőben járt a környezetvédelem, engem pedig egyre inkább a konkrétumok, a megoldások, azok a területek érdekeltek, ahol segíthetek, így két év után átjelentkeztem az Állatorvostudományi Egyetemre. Szerencsére a jó jegyeimnek köszönhetően ez olyan jól sikerült, hogy sem szervetlen, sem pedig szerves kémiából nem kellett újra levizsgáznom, ami óriási könnyebbséget jelentett, mert az a mondás járta az egyetemen, hogy „a kémia dönti el, hogy kiből lesz állatorvos.”


"Tücsi nevű örökbefogadott cicám megtanult felmászni az asztalra, annak ellenére, hogy elvesztette az egyik hátsó lábát."


Dolgoztál az Állatorvostudományi Egyetem Belgyógyászati Tanszékén is, ott milyen tapasztalatokat szereztél?

A diplomám megszerzése után rögtön a Belgyógyászati Tanszékre kerültem, ahol együtt dolgozhattam és tanulhattam Dr. Papp László egyetemi adjunktussal, aki már hallgató koromban is a kedvenc tanárom volt. Hihetetlen tapasztalatokat adott át nekünk, hiszen amíg a különféle képalkotó eljárások (röntgen, ultrahang, MR, CT) nem terjedtek el az állatorvoslásban, addig az állatorvosok csak a fizikai vizsgálatokra támaszkodhattak, ő pedig szinte „látott” a kezével.


A kisállat kórház betegeit nagyon szerettem pátyolgatni, már akkor is szerettem az intenzív betegellátást.


Részt vettél az állatvédelmi törvény szakmai előkészítésében is, mit emelnél ki ebből az időszakból?

Amikor várandós voltam, nem akartam praxisban dolgozni a toxoplasma fertőzés veszélye miatt, így kerültem a mostani Törvényszéki Állatorvostan és Gazdaságtudományi Tanszékre, ahol Dr. Visnyei László, kandidátus, egyetemi docens irányításával folyt az állatvédelmi törvény szakmai előkészítése.


Az állatvédelmi törvény kapcsán legtöbben a kedvencként tartott állatokra gondolnak, pedig a törvény éppúgy vonatkozik a gazdasági haszonállatokra és a kísérleti állatokra is.

Ha belegondolunk, akkor egyértelmű, hogy sokkal többen vannak ezek az állatok, akik sokszor szó szerint az életüket adják értünk, emberekért, legyenek laborállatok egy gyógyszerkísérletben vagy malacok egy sertéstelepen. Épp ezért nagyon fontos, hogy az állatvédelmi törvény róluk is szól, például azzal, hogy kimondja, hogy ha már egyszer egy állatkísérlet kapcsán egy eredmény megszületett, akkor azt a kísérletet nem lehet megismételni.


2008 óta vagy a VeresVet Állatkórház és a Dunakeszi Állatkórház csapatának alapembere, milyen érzés itt csapattagnak lenni?

Az én elemző, a kirakós minden részletét összerakó gondolkodásomhoz mindig is nagyon közel állt a belgyógyászat, most is nagyon fontos nekem, hogy a diagnózis felállítása során minden részletre fény derüljön, hogy ha lehet, akkor minden kérdésünkre választ kapjunk a hozzánk kerülő kis páciensek betegségei kapcsán.


Amikor elkezdtem itt dolgozni, nagyon szerencsésen alakult köztünk az esetek megosztása, mert engem a belgyógyászat érdekelt, a többieket pedig inkább a sebészet. Tóni és Zoli (dr. Bölcskei Molnár Antal és dr. Farkas Zoltán – a szerkesztő) a folyamatos fejlődésben hisz, ezért mindig is támogatták a különféle diagnosztikai eszközök beszerzését, amiket javasoltam. Ahogy fejlődött az eszközparkunk, úgy lett egyre fontosabb része a munkámnak az ultrahangdiagnosztika, a kardiológia is. Az állatkórházi részlegünk kialakításában is döntő szerepem volt, mert ahogy már mondtam, szeretem az intenzív betegellátást.


"Ahogy fejlődött az eszközparkunk, úgy lett egyre fontosabb része a munkámnak az ultrahangdiagnosztika."


A folyamatos fejlődés, tanulás nélkülözhetetlen, még most is, több, mint 20 év gyakorlattal a hátam mögött, szinte minden héten megyek specialisták szakrendeléseire, hogy tovább képezzem magam.


A sebészeti esetek közül leginkább a biztonságosan tervezhető, lágyszervi sebészetet, illetve a plasztikai és szemészeti műtéteket szeretem.



Mindig is szerettem csapatban dolgozni, akár tanulni másoktól, akár átadni a már megszerzett tudást. Nagyon fontosnak tartom a különböző protokollokat, amik mindig a kudarcokból születtek. Mert azt gondolom, hogy az ember a kudarcait jegyzi meg igazán, nem pedig a sikereit. Átadni a kudarcaink tanulságait a fiataloknak kulcsfontosságú, mert így ők elkerülhetik azokat.


Hunor keresőcsapat, erről a munkáról mit lehet tudni?

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság égisze alatt alakult meg a speciális helyzetekben bevethető HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services) hivatásos kutató-mentő mentőszervezet, aminek van egy kutyás alegysége. Már régóta járnak hozzánk az Állatkórházba, ismernek minket, és felkértek engem, hogy legyek az állatorvosuk. Ez olyan önkéntes munka, amire mindig is vágytam, ezért nagyon örülök ennek a felkérésnek.


Fogok a csapatnak előadást tartani a kutyákat érintő sérülésekről, vészhelyzetekről, hogy akkor is profin tudjanak négylábú társaiknak segítséget nyújtani, ha esetleg nincs a közelben állatorvos. Hiszen ezekben a katasztrófa helyzetekben a szörnyűséget elszenvedett országoknak sokszor a veszélyhelyzet elhárítására sincs egyedül erejük, a segítségükre siető szervezeteknek mindent (sátrat, élelmiszert, gyógyszereket, felszerelést, stb.) maguknak kell biztosítani. De ha úgy adódik, akkor én magam vagy az Állatkórház más, erre vállalkozó állatorvosa is elkísérjük majd őket a bevetésekre.