„A csapat és a műszeres háttér egyformán fontos” - interjúnk dr. Horváth Zsuzsanna szakállatorvossal

Elmesélnéd, hogy milyen út vezetett odáig, hogy eldöntsd, hogy állatorvos szeretnél lenni?

Maga a döntés hamar megszületett bennem, de az odavezető úton elég messziről indultam.



Sokáig lakótelepi lakásban éltünk, ahol szüleim legfeljebb halakat engedtek tartani. A nagyszüleimnek vidéken persze voltak állataik, malacok, baromfi és mindig volt házőrző kutyájuk is. Nagyon szerettem náluk lenni, sokat játszottam a tyúkokkal, segítettem körülöttük, de én féltem a kutyáktól. Amikor meghalt az öreg kutyus, és lett egy új kölyökkutyájuk, ő segített nekem abban, hogy szép lassan leküzdjem a kutyákkal kapcsolatos ellenérzéseimet.


Ez olyan jól sikerült, hogy mire mi is kertes házba költöztünk, és ott már lehetett kutyánk, macskánk, sőt, volt, hogy egyszerre egy egész kis állatkertről gondoskodtunk, mert nyulaink, tengerimalacaink és hörcsögeink is voltak, szóval, az első családi kutyánk egy 50 kilós, keverék kan kutyus volt.


Úgyhogy gyorsan megváltozott bennem minden, amit a kutyákkal kapcsolatban éreztem, mert vele aztán teljes erőmmel belevetettem magamat a kutyás létbe, kutyaiskolába jártunk és rengeteget sétáltattam, kirándultam vele.


Így nagyon hamar eldőlt bennem, hogy mindenképp állatokkal szeretnék felnőttként foglalkozni, és azt éreztem, hogy ennek a legszebb, legnehezebb és legprofibb módja az, ha állatorvos leszek.


Ekkor hány éves voltál?

Nagyjából 14-16.


És a családod, a tanáraid mit szóltak a döntésedhez?

Voltak tanáraim, akik abszolút támogattak, de olyanok is akadtak, akik azzal riogattak, hogy az állatorvosi pálya nem nőknek való. Szerencsére nem tudtak elijeszteni, ezért már a fakultációk közül is azokat választottam, amik az Állatorvostudományi Egyetemhez kellettek.


A családom teljes mellszélességgel mellettem állt, a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt is minden támogatást megadtak nekem ahhoz, hogy nyugodtan, csak a tanulmányaimra koncentrálhassak.



Milyenek voltak az egyetemi éveid?

Elsőre nem vettek fel az egyetemre, csak egy vagy két ponton múlt a siker. Gödöllőre felvettek agrármérnöknek, mert azt írtam be második helyként, de oda végül nem mentem, mert csak az állatorvoslást tudtam elképzelni. Ezt a döntést is családi támogatással hoztam és hozhattam meg.


Szeptembertől áprilisig dolgoztam az egyetem Belgyógyászati Tanszékén, többek közt a kisállat kórházban is. Már ekkor sokat tanultam Dr. Papp László egyetemi adjunktustól, aki nagyon sok állatorvosnak volt meghatározó tanára. Áprilistól pedig csak a felvételire koncentráltam, ami szerencsére sikerült is.


Az egyetemi évek alatt vissza-visszajártam a tanszékre, sokszor vállaltam éjszakai ügyeleteket is, de mellette segítettem-asszisztenskedtem az otthonunkhoz közeli kisállatrendelőben is. Ezek a tapasztalatok sokat segítettek abban, hogy az egyetem első 2-3 éve alatt, amikor még nem a klinikai tárgyakon van a hangsúly, se tévesszem szem elől, hogy mit is jelent állatorvosnak lenni.



Merre indultál a diplomád megszerzése után?

Az egyetem után két kisállatrendelőben dolgoztam egy évig, de azt éreztem, hogy komolyabb szakmai kihívásokra vágyom, ezért amikor egy fejvadász cég megkeresett, hogy az Alpha-Vet Állatkórházba állatorvost keresnek, jelentkeztem és sok-sok forduló, próbarendelés után végül megkaptam az állást.



Ott milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb?

A döntésem több fronton is változást hozott. Egyrészt, elköltöztem, hiszen Székesfehérváron dolgoztam. Másrészt, a leginkább háziorvosi praxishoz hasonlítható rendelőkből bekerültem egy sok sürgősségi esetet ellátó állatkórházba, ahol a belgyógyászat, a sebészet, a műszeres diagnosztika (ultrahang, röntgen) területén is rengeteget tanultam.



A másik fontos dolog, hogy ott ébredtem rá és szerettem is meg rögtön, hogy a helyben adott, jó labordiagnosztikai háttér nemcsak kényelmes, hanem egyben óriási segítséget is jelent a mindennapi munkában, a diagnózisok lehető leggyorsabb felállítása során.



2016 óta dolgozol a Dunakeszi Állatkórházban. Milyenek a mindennapjaid?

A sebészet és a belgyógyászat egyformán érdekel, szeretem a kihívásokat és azt, hogy nincs két egyforma napom. 2017-ben megszereztem a klinikus kisállat szakállatorvosi diplomámat is. Az állatkórházban fantasztikus a műszeres háttér, de ami még jobb, az a csapatunk. Nagyon szeretem, hogy ha kérdésem van vagy konzultációra van szükségem, akkor mindig számíthatok a kollégáim tudására és segítségére. Ez nekem ugyanolyan nélkülözhetetlen.