top of page

Állatkórházunk egyik alapítója - Interjúnk dr. Bölcskei Molnár Antal szakállatorvossal

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy állatorvos leszel?

Gyermekkoromban, a családi gazdaságunkban sokféle állat vett körül: szamarak, öszvérek, lovak, juhok, kecskék, sertések, kutyák és macskák. Így máig meghatározó élményeket szereztem az állatok ellátása, az ellés körüli segítségnyújtás és sajnos az elvesztésük révén is. 12 éves voltam, amikor Lady nevű kuvaszom meghalt, ekkor döntöttem el, hogy állatorvos leszek.



Mi vezetett az ortopédia, a csont- és ízületi sebészet felé?

Kendik Zsolt barátom – aki ma az egyik legnagyobb fővárosi állatkórház vezető ortopédiai sebésze és kisállatgyógyásza – szobatársam volt az egyetem kollégiumában. Ő kezdett dolgozni a csont- és ízületi sebészet területén, így általa láttam én is egyre többet ebből a szakterületből. Így kezdődött a máig tartó elkötelezettségem az ortopédia iránt.


Szakdolgozatomat a kutyák csípőízületi diszpláziájának témájában írtam, és a végzés után több évet dolgoztam az Állatorvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikáján is.


Bármennyi tudást és gyakorlatot is szerzett azonban az ember az évek alatt, a tanulás most is folyamatos, a legújabb sebészi tudást és technikákat workshopokon, országos és nemzetközi konferenciákon kell megszerezni, ezért rendszeres résztvevője vagyok például az Európai Sebész Szövetség (ECVS) továbbképzéseinek is, az AOVET (Nemzetközi Állatorvos Csontsebészeti Szövetség) kurzusoknak.


Az Európai Állatorvossebészek éves konferenciáján


Hogy kerültél kapcsolatba a versenyagár gyógyászattal?

Még az egyetemi évek alatt egy éves tanulmányúton jártam Ausztráliában, majd a diplomázás után dolgoztam Írországban is. Az angolszász országokban a múlt század húszas éveitől szerveznek professzionális agárversenyeket, ezért ott nagy hagyománya van ezeknek a csodálatos sportkutyák versenyekre való felkészítésének, és miután komoly igény jelentkezett, az állatorvosok specializálódtak az ellátásukra is. Az Egyesült Királyságban létezik az Agár Specialista Állatorvosok Társasága is, aminek én is tagja vagyok.


Agár mozgásszervi vizsgálata


A versenyagarak kezelése talán legjobban a sportorvosláshoz hasonlít, speciális fogásokat, tapasztalatot és alázatot igényel ez a szép szakterület.


Milyen esetekkel találkozol a leggyakrabban?

A napjaim nagy részét a műtőben operálva töltöm, ezért sebészeti esetekkel találkozom a leggyakrabban, akár már a diagnózis felállítása során is.


A műtőben dr. Farkas Zoltánnal


Versenyagaraknál a gyakori és gyors irányváltások kifejezetten igénybe veszik az ujjízületeket. Legtöbbször a letapadt ujjperc miatt kialakult ujjcsont-töréssel, ízületi tok, illetve az ujjhajlító inak szakadásával találkozom. Gyakori sérülés lehet a teljes vagy részleges izomszakadás, és a csuklóízületi sérülések, carpus hiperextenzió is.


A térdízület különböző sérülése, bántalma a kutyák esetében a leggyakoribb ortopédiai probléma. A csont- és ízületsebészeti esetek jó részét az itt bekövetkező sérülések (kereszteződő szalag szakadás, meniscus sérülés), fejlődési rendellenességek (patella ficam) adják.

Az arthroszkópos beavatkozások között a leggyakrabban kezelt ízületek: a könyök- és vállízület, az azokban fellelt porcleválások eltávolítása, kezelése, és a hialuronsavas feltöltés.

Arthroszkópos beavatkozás


Van olyan egyáltalán, hogy átlagos nap?

Igazából nincs, minden nap más és más, más nehézséget vagy épp könnyebbséget hoz magával. Ha nem operálok, akkor általában a más rendelőkből küldött betegek ellátásával foglalkozom vagy a kollégáim eseteiben adok másodvéleményt, ha szükséges.


1996-ben alapítottátok a Dunakeszi Kisállatrendelőt, a mai Dunakeszi Állatkórház elődjét dr. Farkas Zoltánnal, azaz Ti ketten már 24 éve dolgoztok együtt, miközben folyamatosan fejlesztitek a szakmai környezetet, és a körülöttetek lévő csapat is állandóan bővül, 2006-ban létrejött a mai VeresVet Állatkórház elődje is. Mi a titkotok, hogy csináljátok?

Mindketten mindig is társas praxisban dolgoztunk, hiszünk a csapatban, és látjuk is, hogy a valóságban, a mindennapokban is működik. Hiszen csapatban dolgozni biztonságot ad, összeadódik a csapatban dolgozók tudása és szakértelme, gyakorlata. Ráadásul a Gazdik is megtalálják a nekik legszimpatikusabb kollégát.


A kezdetektől arra törekszünk, mindig is afelé tartottunk és tartunk, hogy minél teljesebb állatorvosi ellátást adjunk a hozzánk fordulóknak, és hogy a teljesség mellé a lehető legmagasabb szakmai munka társuljon. Ezért képezzük magunkat folyamatosan konferenciákon vagy szerzünk szakállatorvosi diplomát.



A műszereink fejlesztése is folyamatos: 2020-ban kettő, a piacon kapható egyik legmodernebb ultrahangkészüléket vásároltunk, 2021-ben pedig tovább bővítjük a diagnosztikai palettánkat egy CT berendezéssel.


Számos állatvédő egyesülettel és alapítvánnyal dolgoztok rendszeresen együtt. Miért tartod ezt fontosnak?

Az állatorvosok a hivatásukból adódóan is állatvédők. Nagyon fontos nekünk, hogy kedvezményes árakon dolgozzunk együtt a különféle állatvédelmi szervezetekkel (pl. Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány, Agár Fajtamentés, Ultimátum Állatvédő Alapítvány), hogy csökkenthessük a rájuk nehezedő pénzügyi terheket, hogy minél több állatnak biztosított legyen a magas szintű állatorvosi ellátás.


Szakmai háttértámogatást adtatok a Burgimmune prémium immunerősítő kombináció kifejlesztéséhez. Miért döntöttetek így?

Ez az állatgyógyászati gyógyhatású készítmény egy hiánypótló, egyedülálló daganatellenes szernek indult, azóta bebizonyosodott, hogy speciális, egyedi összetételének és immunmoduláns hatásának köszönhetően rendkívül sikeresen bevethető sok más területen is, többek között az allergiás vagy krónikus bakteriális megbetegedések esetében vagy vakcinázások idején. Akár a Kedvencek gyógyításában, akár az egészségük megóvásában.


Böbe a Burgimmune kezelés előtt és után (Kóbor Szívek Állatmentő és Környezetvédő Alapítvány, Karcag)


Zolival mindketten az Állatorvostudományi Egyetem gyakorlati képzésének mesteroktatói is vagytok, azaz tanítjátok a jövő állatorvos generációit is. Mit emelnél ki ezzel kapcsolatban?


Kezünkben a mesteroktatói diplomával - dr. Bölcskei Molnár Antal és dr. Farkas Zoltán szakállatorvosok


Mindketten fontosnak tartjuk, hogy ahogy nekünk is átadták a tudást az egyetemi évek vagy a kezdeti szárnypróbálgatások alatt, úgy mi is önzetlenül továbbadjuk az évtizedek alatt megszerzett tudást és tapasztalatot az arra érdemeseknek, akik az állatorvoslást valódi hivatásnak tekintik, és szenvedéllyel, szeretettel művelik a mindennapokban.


Egy hét múlva dr. Farkas Zoltánnal készített interjúnkat olvashatják - a szerkesztő.

bottom of page