top of page

Madáretetés télen – Mikor, hogyan és mivel?

Megérkeztek az igazi hideg és sötét téli napok. A körülöttünk élő apró és nagyobbacska madaraknak csak néhány órájuk van napközben, hogy a hideg téli éjszakák túléléséhez szükséges táplálékot megszerezhessék. Ebben segíthetünk nekik madáretetők és itatók kihelyezésével.


A legfontosabb az, hogy ha egyszer elkezdtük etetni őket, akkor az etetést nem is hagyhatjuk abba a fagyok elmúltáig, mert tollas barátaink nagyon rövid idő alatt hozzászoknak a könnyen elérhető táplálékhoz.




Nagyon fontos, hogy az etetőket és itatókat úgy helyezzük el, hogy a madarak biztonságban érezhessék magukat, a terület legyen belátható, de a közelben legyenek bokrok is, ahova, ha kell, elbújhatnak az ágak közé.


A madarak legfontosabb téli elesége a nyers, fekete napraforgómag. Ezt kiegészíthetjük apró szemű (köles, muhar) magvakkal is és bármilyen - nem sózott, nem pörkölt – olajos maggal is. A magok mellé tehetünk ki szintén sótlan, nyers állati zsiradékot (kacsa, liba vagy sertésháj, faggyú, vaj), vagy a már sok helyen kapható cinkegolyót is. Az olajos magvak mellett almával is etethetjük a madarakat, akár a földre téve vagy a bokrok ágaira szúrva. Ezeken kívül tehetünk ki főtt rizst, főtt tésztát és levesben főtt zöldségeket is.


Az etetés mellett nagyon fontos az itatók kihelyezése is, hiszen a fagyok beköszöntével az ivóvíz ugyanolyan elérhetetlenné válik a madarak számára, mint a nyári szárazság idején. A legegyszerűbb madáritató a különféle alakú és méretű műanyag cserépalátét, amit a földre, de akár egy fatuskóra is tehetünk. Fontos, hogy az itató csak néhány centi mély legyen, mert így biztonságos. Tehetünk bele követ vagy faágat is, így a madarak még könnyebben tudják használni.


Semmiképp, soha ne tegyünk ki kenyeret, pattogatott kukoricát, chipset eleségként a madaraknak!

Comments


bottom of page