dr. Lajos Andrea.jpg

Dr. Lajos Andrea

Klinikus állatorvos

Belgyógyászat, lágyszervi sebészet, képalkotó eljárások, ultrahang- és röntgendiagnosztika, mikrobiológia.

Tel.: +36 27 348 325

Dr. Lajos Andrea kiskorában eldöntötte, hogy állatorvos szeretne lenni, ebben jelentős szerepet játszott, hogy igazi állatorvos családban nőtt fel, mivel szülei is mindketten állatorvosok. Kiskora óta voltak állatai, macskák, tengerimalacok, hörcsögök és hogy az állattartási felelősséget átérezze, az első háziállatai tücskök voltak. Szülei mikrobiológiával foglalkoznak, laborjukban gimnazista kora óta sokat segített, így természetes, hogy érdekli az antibiotikumok felelősségteljes használata, és a velük járó rezisztencia csökkentése.

Egyetemi félévei alatt a kutatási témák is foglalkoztatták, két alkalommal Tudományos Diákköri Konferencián vett részt. Első kutatását előadhatta az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is, ahol harmadik helyezést ért el. Belgyógyászati és sebészeti gyakorlatát negyedév után ösztöndíjjal Hannoverben, az Állatorvosi Egyetemen töltötte, haszonállat, illetve egzotikus állatok között.

2020-ban társszerzőként megjelent egy cikke a Magyar Állatorvosok Lapjában, „Macskák idiopathicus hólyaggyulladásának neurohormonális és biokémiai háttere” címmel.

Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai mellett nyaranként több héten keresztül tevékenykedett a Duo-Bakt Állatorvosi Mikrobiológiai Laboratóriumban. 2019 óta dolgozott asszisztensként a VeresVet Állatkórházban, ötödéves gyakorlatát is itt töltötte el.

 

Diplomáját 2021 elején szerezte meg az Állatorvostudományi Egyetemen, ezt követően a VeresVet és Dunakeszi Állatkórház csapatához csatlakozott.

Klinikus állatorvosként kiemelten fontosnak tartja az antibiotikumok felelős használatát a mindennapi gyógyító munka során is. Kifejezetten érdeklik a különféle képalkotó vizsgálatok (UH, CT, MRI), ezekben szeretne sokkal nagyobb jártasságot szerezni. A kisállatok belgyógyászata és lágyszervi sebészet a fő érdeklődési köre, de nem zárkózik el a nagyállatok gyógyításától sem, és mindenképpen szeretne PhD fokozatot szerezni az Állatorvostudományi Egyetemen. Kedvenc állatai a macskák, akiknek lelki világának megértése fontos célja, és szívügye még a kisrágcsálók gyógyítása is.

Szabadidejében, ha teheti, túrázik, egyik célja az Országos Kéktúra teljesítése. Szeret főzni, olvasni, kertészkedni. Nagyon érdekli a macskák pszichológiája, viselkedési problémáik tanulmányozása. Iskolás kora óta Veresegyházon él, jelenleg két macskát tart.

© Copyright Dunakeszi Állatkórház, 2010